A püspök haldoklik. A lét és nemlét határán e megnyugvó pillanatban kerül közel az ember a végtelen esendőséghez, a szeretethez, önmagához. Felvillanó emlékképek, hangok, illatok, látomások döbbentik rá, mi is az az ember, mi is az a létezés. Mozdulatok, zene, sokoldalú színészi eszközök teszik teljessé Pilinszky János költői sűrűségű játékát.
"Lehetséges-e a páriák művészete? Az emberekben megrekedt állati igénytelenség remélhet-e formát, szavakat? Ritmus, amely csak pulzál, mint a kutyák nyaranta, lehetséges-e? Szellem amely szegényebb minden hasonlatnál, s kopár akár a hó, nem a tudatunkban, hanem a földre szegezve? Nyelv aminek nem volt ereje kibontani lombját, ágait? Mert itt van valamiféle szomjúság, amit még senki meg nem itatott. Nyomorúság, aminek törzse mind írtózatban zihál.
Ővé lesz minden hatalom és dicsőség."
/Pilinszky János/
