A Pannon Várszínház, a Forte Társulat, a Mendelssohn Kamarazenekar és a Lukács Miklós Cimbiózis Trió közös produkciója
Új szín jelenik meg az Auer fesztivál kínálatában a tánc, az irodalom, a költészet, a leírt és az improvizált zene találkozásából. A két egyfelvonásost tartalmazó estben a zenészek, színész-táncosok a színház misztériumán keresztül világítanak rá a két magyar művészóriás, Bartók és Ady univerzumának párhuzamaira, sorsszerűségük azonosságaira. Ady és Bartók kortársak voltak, akik távolról figyelték és tisztelték egymást. Mindketten nyelvújítónak számítottak koruk művészetében és bár nem igazán volt közöttük személyes kapcsolat, néhány dokumentum azt igazolja, hogy hatottak egymásra. Erről tanúskodik Bartók hagyatékának könyvtárában az Ady verseskötetekben talált több mint másfél száz ceruzás jelölés. Bartók op.16-os dalciklusa pedig az egyetlen olyan műve, ahol a szerző konkrétan a műköltészetből merít, azaz Ady versekre komponál. Az est első részében látható koreográfia inspirációja Bartók Béla szellemi hagyatéka, illetve egy konkrét műve: az 5. vonósnégyes, míg a szünet után Lukács Miklós cimbalomművész–zeneszerző Ady Endre rövid novellái ihlette – a kortárs zene, a jazz és a különböző népek népzenéinek ötvözetéből álló – zenéje adja az alapot. Horváth Csaba rendező-koreográfus segítségével így egyszerre lehet jelen a kortárs és a 20. századi művészet, hogy egy összművészeti élményben részesüljön a közönség, s mindezt a modern színház világában.
I. rész - BARTÓK BÉLA: 5. VONÓSNÉGYES (40 perc)
Bartók Béla hat vonósnégyesét (a legelső 1908/09-ben, a legutolsó 1939-ben keletkezett) már alig néhány évvel a zeneszerző halála után úgy tartotta számon a szellem világa, mint a 20. századi zene aranytartalékának megkérdőjelezhetetlen részét. A hat darab egyetlen egésznek is tekinthető, s ha a mű formátumának és komplexitásának az előadásban való adekvát megjelenítéséről van szó, alighanem a Bartók-stílus magasrendű klasszicizálódását képviselő 5. vonósnégyes viszi el a pálmát.
II. rész - APRÓ VÉRES BALLADÁK (75 perc)
Ady novellái a köztudatban mindmáig nem foglalják el azt a helyet, amely őket nemcsak szerzőjük, hanem ön-értékük révén is megilletné. Az inkább anekdotikus elbeszélésekhez szokott olvasóközönség annak idején nem vette észre bennük a lélekrajz tragikus mélységét, az éles megfigyelésekből fakadó belső történeteket és a szerző egyszerűsége mellett, egyénien színes, markáns nagy kifejezőerejű prózai stílusát. Ady költészetéből a ballada tulajdonságai jöttek át novelláiba. Ott váltak formákat megalapozó tényezőkké. Esztétikai hatásukat a nyelvi tömörítés elszánt indulata teszi. Jellemző rájuk az elbeszélő próza határait is áttörő mese-tömörítés, olyan szűkszavúság, amely mégsem kelt hiányt.
Horváth Csaba és a Forte Társulat ezt a szűksavúságot bontja ki és ábrázolja saját színházi nyelvén keresztül. Gesztusokkal, mozdulatokkal emeli ki Ady humorát és éleslátását, lelki mélységeit és a korra jellemző társadalmi és szociográfiai sajátosságokat.
Ezekben a történetekben a két legerősebb hang, a kortárs magyar valóság ábrázolása és a saját életéből feltoluló emlékek szubjektív színezetű önvallomásai. Ady ezen írásaiból szinte egész fiatalkorát rekonstruálni lehetne, különösen gyermekkorát és az iskolai éveket. Kora Magyarországának morális válsága is érzékenyen tükröződik novelláiban.
Az előadás Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott cimbalomművészének zenéjére épül, aki a kortárs zene, a jazz és a különböző népek népzenéinek ötvözetéből olyan egyéni és emelkedett hangzású muzsikát komponál, amely szerves alkotóeleme a készülő előadásnak.
A színészek játéka és az élő zenei jelenlét a kortárs színház nyelvén kelti életre Ady Endre, a nagyközönség számára ismeretlen és sok titkot rejtő novelláit.
Ajánló:
